2015. július 30., csütörtök

Minden a változásról szól!

Az évzáró bejegyzésben említettem, hogy terveim vannak. Habár nem hiszek az ilyen szilveszteri fogadalmakban, meg  a lencse zabálásban, idén titokban megígértem magamnak, hogy ha nem lépek valamerre, akkor beszari szar, szemét alak vagyok. Léptem. Nem mondom, hogy könnyű szülés volt, de léptem. A környezetem tele van emberekkel, akik hónapok, akár évek óta nem találnak rendes munkát. Én pedig fogom és eldobom a "kényelmes" állásom, egy multinál, csak, hogy, beleugorjak a bizonytalanba és haladjak a klisé mentén: "éld az álmaidat". Mert ugyan kényelmes volt, és rutin, de nem én voltam, nem voltam boldog, nem szerettem magamat ott. Nem kívánom a bejegyzést hangzatos napi bölcsességekkel kitölteni, de basszus, ennyivel tartozunk magunknak. Annyi van, hogy szeptember végével az alkalmazotti létnek vége és átveszi a helyét a szintén nehéz de reményeim szerint sokkal szerethetőbb és a lélekre ezáltal pedig a testre is ezerszer egészségesebb önállóság. Hiszek abban, hogy az élet a folyamatos változásról szól. Ezért teljesen normálisnak tartom, hogy minden más is változik velem együtt. A lakás, a ruhák, a 'lubb vagy jelen esetben a blog is. 


A szemfülesek kiszúrhatják, hogy a fejléc alatt különböző lapok kaptak helyet. Továbbra is lesz sok (szemben az elmúlt belassult időszakkal) saját kezű tákolmány, átalakítás, festés, bütykölés, leírásokkal és sztorikkal. Ő lesz a DIY rovat.

Szeretnék a blogon sokkal több lakberendezési témával foglalkozni. Tippekkel, inspirációkkal, napi témákkal és ömlesztett ötletekkel. Értelem szerűen ehhez érdemes majd a Lakberendezés fülre kattintgatni.

A blog. Ide kerül minden, ami csak úgy kijön belőlem (pl most ez bejegyzés). Érzések, történetek, egy kis napi Bálint, ilyesmi. Amennyire féltem az elején tőle, annyira megszerettem az írást és szeretnék többet pötyögni, de akit ez nem érdekel, így könnyen kikukázhatja.

A másik, sokkal fontosabb dolog. Wind&Beer névvel elindítom a saját webshopomat. Ha úgy tetszik egy saját márkát. 

Ami fontos: 
-minden lesz, ami lakberendezés
-minden a két kezemmel készül
-nem hiszek a gagyiban 
-lesznek fix, állandó darabok
-és lesznek alkalmi, egyszeri darabok
-a tervezett indulás szeptember vége
-már van Facebook oldal, amit tessék likeolni
-a webshop, a windandbeer.com címen lesz elérhető
-bármilyen egyedi megkeresésre vevő vagyok
-lesznek workshopok
-állat lesz



 A másik nagy szerelmem (a hagyományos művészetek mellett) a fotózás. Szeretnék sokkal több energiát és időt fordítani rá. Az oldalam új köntöst kapott és a napokban vár a feltöltésre, ezen kívül, mint ma már mindent, ezt is megtaláljátok a facebookon.  



Rengeteg teendő vár rám ebben a két hónapban, de alig várom. Remélem továbbra is maradtok velem, remélem továbbra is egyre többen leszünk. Jelentem fülig ér a szám, az a köcsög manó, aki eddig  a mellkasomon térdelt, pedig eltakarodott a fenébe! Bálint

Nézzetek be hozzám Facebookon is!


8 megjegyzés: