Két hét a Művészetek Völgyében, Kapolcson!

Akik követnek Facebookon, már tudják, hogy a júniusom eddig többnyire egy dolog körül forgott. Fotóztam.

Úgy kezdődött az egész, hogy Ditta (Otthonkommandó) megkeresett (igazából a pesti éjszakában találkoztunk, random, az egyik koncertünk alkalmával, de ilyet mégsem írhatok) és említette, hogy könyvet ír, érdekes lehet-e nekem fotózás, ha igen miért, és amúgy is küldjek portfóliót ide és ide és meglátjuk. Hát hogy a francba ne lenne érdekes (ott nem így mondtam, persze). Szóval Bálint, képek elküld, vár, majd pedig örül. Cégnél két hét szabi, szerettek nagyon. De ez nem az a helyzet, amikor ilyesmi eltántorít. Irány Kapolcs (egy pár zoknival, igen, de hát nyár van)!

Ládát akartam én mindig is

Nah. Tudni kell, hogy mindig akartam egy király ágyneműs ládát. Egy ideje kerestem, lestem mindenmerre, de vagy túl drága volt, vagy olyan nyomi mindegyik. Szóval nem lett. Aztán pár hete jött a telefon, "van egy ládám, ugyan kicsit odavan, de meg kéne menteni, sajnálnám ha csak úgy szétrohadna, mert amúgy szép". Mivel a kocsimon a bemeneti nyílások kicsik, (bár amíg a Lacsika befér rajtuk, nagy gond nincsen) de legalábbis nem túl praktikusak, ezért utánfutót csatoltam és elviharzottam megnézni a ládát.

Annak ellenére, hogy tényleg meg volt rottyanva, instant szerelem. Gyönyörűséges! Kovácsoltvas szegek, vasalatok és a kulcs is megvan. Jeah.

Az utánfutóm az úgy néz ki, hogy azon aztán nincsen hátsó lenyíló ajtó, meg ilyen cullangok. Oda bizony fel kell emelni a cuccot. Ez a láda meg ba#zom nehéz volt. Esküszöm. Nagy nehezen felszenvedtük, a célállomáson pedig nagy nehezen leszenvedtük. Még meg is jegyeztem, hogy "látod ezekben a régi bútorokban még volt anyag, jó kis tölgy láda, háháá". Aztán amikor otthon kinyitottam, kiderült, hogy televan vaslemezekkel az egész. Good job Bálint. Végül is anyag volt benne nah, nem tévedtem nagyot.

Faágakból képkeretet

Ezt a bejegyzést eredetileg múlt hétvégén szerettem volna kitenni, annak ellenére, hogy az egész háromnapos munkaünnepe banzáj arra volt szánva, hogy alkossunk, beszélgessünk, együnk, vidámkodjunk olyan emberekkel, akiket már régóta meg szerettem volna ismerni, személyesen is. Bizony. Nálunk járt Betti, Erika, Kriszti, Cilkó, Orsi, Niki és Zoli (meg persze még ezer ember közben) és csaptunk egy szigorúan NEM blogger (fujj) találkozót. Eddig úgy gondoltam írok majd egy részletes élménybeszámolót az egészről, de rájöttem, hogy nem akarok. Annyira jól éreztem magam és annyira nem arról szólt ez az egész, hogy akkor ebből utána ki, hogy profitál, hogy nem. Imádtam mindent és mindenkit. Még sok ilyet!

'lubb 5.0

A kiindulópontot mindenki meglesheti, a korábbi összefoglalóban. Nem akartam mindent külön, egyesével dokumentálni, a lényeg itt az összképen van. Skandináv mániám van, ezért rengeteg fehér festék fogyott a gerendákra, a bútorokra. Feketéből nehezebb hófehéret varázsolni, többnyire három rétegben kellett mindent mázolni. A bárszékek sárgába öltöztek. Parkettáztam, de az ocsmány járólapot több okból sem akartam felszedni, viszont gondolni kellett a nedvesebb időkre, ezért nem szerettem volna, ha a vendégek egyből parkettára érkeznek.

Lámpát ágakból

Huhh, ez jó nagy szünet lett. Aki követ facebookon, az azért tudja, hogy élek, csinálom a dolgokat. Csak közben zenélgettünk erre-arra, a munkám is megvan még, papíroztam ezerrel stb. Nem is untatnálak Titeket ezzel. A lényeg, hogy erre az évre kitűztem magamnak azt, hogy az egyik életemet szép lassan átvezetem a másikba. A régi elmarad és egy hozzám sokkal jobban illő ösvényen lépkedek tovább. Jelentem, haladok, és egyre biztosabb vagyok. Alig várom, hogy rátok zúdítsam az egész hóbelevancot a Sörös kollégámmal karöltve. 

Szóval változás. Szerintem ez az, amitől az emberek a legjobban félnek. (Bevallom, nekem is nehézkes néha) Pedig úgy gondolom pont ez az, amitől az élet megy előre, és a jó irányba előre. Új környezet, új helyzetek, új feladatok, új tanulmányok. Nem beleülni és nem megalkuszni, és nem elfogadni ha nem az igazi.

Szóval változás, ahogy azt korábban írtam, a 'lubb változik. A háttérben azért ez zajlott, csendben. Csak én olyan gyerek vagyok, aki mindent összegyűjt előre. Gyertyát, szőnyeget, vázát, mindent. Megveszem a festéket a falra, a fára, kell a parketta is, és akkor egyszer csak bumm. Átváltozik minden, gyorsan, utálom a tökölést, vagy, ha valami hiányzik. Jelentem kész is vagyok, már csak a kanapé vár huzatra. Ezért első körben egy diy lámpát hoztam nektek. 

Picit eltűntem

Aki kitartóan követ itt és Facebook-on, az észrevette, hogy picit eltűntem. Jelentem élek, és nem sorvad a dolog. Azt történt, hogy a nem túl ismert zenekarom hirtelen bekerült A Dal című műsorba a legjobb 30 előadó közé, és ez, egyik napról a másikra a mindennapi munkám mellé annyi elfoglaltságot hozott magával, hogy ha az ereimben kávé folyna (én orvos családban nőttem fel, szóval amúgy ki merem jelenteni, hogy ez orvosilag nem kivitelezhető) se győznék még mindenfélét eszkábálni mellette. De.

De, ahogy említettem terveim vannak és ha nem is csiszolok hajnali négyig, a háttérben a kevésbé látványos dolgok zajlanak szépen. Például nagy örömmel jelentem, hogy pár napja már hivatalosan is KFT. vagyok. A weboldal készül. Tervezünk, rajzolunk, agyalunk és a koncepciónak megfelelően növesztjük a szakállunkat. Szóval egy kevés kis türelmet kérek tőletek. Igyekszem a régi szellemben de valami újjal, valami szerethetővel és leginkább igényes dologgal visszatérni! Köszönöm! Bálint

Rendhagyó bejegyzés egy otthonról, és évet is zárunk!

Ez most egy rendhagyó fajta lesz. Nem alakítunk át semmit és nem lesz általam feltalált, majd forradalmasított ronggyal dörgölés sem. De, hosszú lesz. Sok képpel, egy gyönyörű otthonnal. Mesélek is egy kicsit, le is zárom az évet, és elmorzsolok pár könnycseppet, hiszen a blog bizony egy éves lett.

A bejegyzés gondolata pár hete merült fel bennem, mikor hosszú idő után először császkáltam Győrben és úgy alakult, hogy egy rapid ismeretségnek köszönhetően, betekintést nyerhettem Zoliék otthonába.

Négy hét és Karácsuka!

Minden évben ugyan az, hogy még van időm, Bálint ráér, b#szom messze van még az. Aztán meg ott vagyok, hogy jééézusom pár hét és kómába kell kajálnom magam. Bevallom, kicsit sem bánom, hogy a november mindig ilyen rövid, mert imádom a Karácsukát (ez az OC rajongásnak tudható be, nem hiszem, hogy már kinövöm). A készülődést, díszítgetést, ajándék gyártást, csomagolást, a karácsonyi zenéket, a forralt bort, a vásárt, a családot (akik már megszokták, hogy engem nem érdemes ilyenkor végeláthatatlan családtúrára rángatni, mert annak csak morcogás a vége. Üljünk le szépen egy helyre és legyünk együtt.) és még sorolhatnám. A készülődést tehát már elkezdtem. A lakás kezd átváltozni, kerülnek elő a díszek, plusz a fűnyírót megcseréltem a hómaróval, hátha idén végre fehér karácsuka lesz. Nem maradhat ki a koszorú, és természetesen a naptár sem, ezeket szeretném most megmutatni Nektek. Mielőtt valaki betámad, hangsúlyozom, hogy nem találtam fel újra a kereket, én is gyűjtöm az inspirációt mindenhonnan. Ez szimplán egy verzió, ahogy a Nem mind lom csinálja az ellesett ötleteket.

Lomis asztalka

A bolha- vagy lomispiac a magamfajta embernek kész Kánaán. Időben érkezni, mindent gyorsan, de alaposan átnézni, meglátni a tömérdek szemét között a kincseket. Alkudozni egy keveset (jobb esetben), majd otthon tisztogatni, nekiesni az új szerzeményeknek. Felbecsülhetetlen. 

A blog címéhez híven ezt a kis asztalkát egy ilyen helyen gyűjtöttem be magamnak, eléggé barátságos áron.

Workshopon jártam!

A hétvégén workshopon jártam. Bizony. Kreatív kert - Kreatív otthon Eni hívott meg a műhelyavató foglalkozására, ahol a Decor Labor stencileket próbálhatták ki a jelentkezők, méghozzá Pentart festékekkel. Ez volt az első, mármint workshopom, és habár a legendák szerint az első soha nem az igaz, én imádtam. Vártam mert kíváncsi voltam, más hogyan használja a stencileket, csoportban mindig csak tanulhat az ember, és vártam mert személyesen is találkozhatok azokkal, akiket eddig csak az interneten ismertem. Plusz ezeket a festékeket még én sem próbáltam, szóval tripla öröm, szerencsés fickó vagyok.