Dohányzóasztal

Tudnotok kell, hogy van nekem egy olyan kis, különálló helységem amit úgy hívunk, a 'lubb. (Ahogy egyik tanult cimborám magyarázta el egy értetlenkedő vendégemnek: " 'lubb érted...silent K...mint az 'ocsma meg a kocsma, vagy ha angolos vagy akkor a knife") Szóval van ez a 'lubb ahol ülünk, teázunk, nevetünk, részegedünk, alszunk, tehát többnyire a kikapcsolódásunkat szolgálja. Itt gyakorlatilag minden a saját és barátaim keze munkája, a lámpaburán át (az asztalkán) az ajtóból készült bárpultig minden. Ezt csak azért mesélem el, mert sok dolgot szeretnék veletek megosztani a 'lubb különböző szegleteiből, ami remélhetőleg a végén összeáll egy nagy egésszé :)

Tehát a hely adott, kellett egy dohányzóasztal. Amit én szeretek, ha egy bútor nagy, robusztus, amire a Jóska bácsi azt mondja, ebben van anyag fiam. Egy meg nem valósult lépcső projektből maradt egy ilyen klassz 0,15 x 0,07 x 4,0 m méretű darabkám. Tökéletes! Gondoltam én.

(Mielőtt azon morfondíroznátok, hogy há hülye ez, ha ebből a drága faanyagból, időt, festéket beleölve asztalt csinál, mikor a 'esco-ban tök olcsón lehet venni. Elmondom kb 3000 magyar pénz, plusz a festék, plusz a csiszolópapír. Könnyen kimatekozható, hogy ennek a sokszorosáért kap az ember valami gány bútorlap tákolmányt.)  

Kezdés képen körfűrésszel összemetéltem négyes darab egyenlő hosszúságú szeletre, a megmaradt gerendát szintén négy fele osztottam, ebből lesznek a lábak.

A darabokat kettesével faragasztóval összeragasztottam, majd összeszorítottam. Ezek pihentek így egy fél napot, majd a párosokból négyes felállás lett, akiket szintén fél napig passzíroztam egybe, hogy jól megragadjanak. 

Asztallap egyben, csiszoljuk szépen össze, simára. Ehhez első körben durva, utána finom csiszolópapírt használtam. A réseket itt direkt nem töltöttem ki, sőt van ahol még vissza is karcoltam, mert szerettem volna ha látszanak a darabok külön-külön.

Azon kívül hogy legyen masszív, a másik dolog amit szeretek, ha egy bútor kopott. Jöhet a festés. Alap színnek fekete lazúrt választottam, ez szépen kihozza a fa erezetét.

A fő szín pedig a szürke a lett. Nem tudom miért, de imádom a szürkét. Volt egy korszakom, amikor mindent szürkére mázoltam, amit csak lehetett.

Szín pipa. Koptassuk meg. Azt akartam, hogy a szürke alatt pár helyen a fekete lazúr is látszódjon, így szigorúan kézzel csiszoltam. (Erre nagypapám régen mindig azt mondta: "lágyan fiam, mintha egy gyönyörű nőt simogatnál". Én pedig ehhez tartom magam:)

Egész pofás. Jöhet ugyanez a lábakon. Amint ezzel megvoltam, az előre kijelölt helyre rögzítettem őket ragasztóval, a belső oldalon pedig kér csavarral. (László barátom ahogy ezt végignézte, felröhögött. Mondván, ha én erre rárakok egy csésze teát szétesik az egész. Azóta persze a 96 kilós László, páros lábbal is ugrált már rajta, az In Flames zenekar valamelyik világraszóló slágerét kajabálva. Az asztalnak persze kutyabaja, hiba nincsen.)

Ezek után persze lefestettem az alját is. Kapott egy leheletvékony lakkréteget és bumm így lett a chocapic. Valaki szerint ez túl maszek, túl elnagyolt vagy éppen durva. Én viszont imádom, pont olyan amilyet szerettem volna. Tökéletes a 'lubba.