![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiHC9u2QlDZU-wGLn9MYzfC0QYGUOhRYMOtYiIa1STv55NMP_ZYDTKWkh146sJv5UgJwTt6l5yyZMKfUsEwbCj8DhRnbFESALjrH3pP0A_1okc18fwc1JA-5666UWpN9xy4NqV1Qcr8kLw/s320/DSC_0981.JPG)
Az
évzáró bejegyzésben említettem, hogy terveim vannak. Habár nem hiszek az ilyen szilveszteri fogadalmakban, meg a lencse zabálásban, idén titokban megígértem magamnak, hogy ha nem lépek valamerre, akkor beszari szar, szemét alak vagyok. Léptem. Nem mondom, hogy könnyű szülés volt, de léptem. A környezetem tele van emberekkel, akik hónapok, akár évek óta nem találnak rendes munkát. Én pedig fogom és eldobom a "kényelmes" állásom, egy multinál, csak, hogy, beleugorjak a bizonytalanba és haladjak a klisé mentén: "éld az álmaidat". Mert ugyan kényelmes volt, és rutin, de nem én voltam, nem voltam boldog, nem szerettem magamat ott. Nem kívánom a bejegyzést hangzatos napi bölcsességekkel kitölteni, de basszus, ennyivel tartozunk magunknak. Annyi van, hogy szeptember végével az alkalmazotti létnek vége és átveszi a helyét a szintén nehéz de reményeim szerint sokkal szerethetőbb és a lélekre ezáltal pedig a testre is ezerszer egészségesebb önállóság. Hiszek abban, hogy az élet a folyamatos változásról szól. Ezért teljesen normálisnak tartom, hogy minden más is változik velem együtt. A lakás, a ruhák, a
'lubb vagy jelen esetben a blog is.