Imádom az ágas bogas megoldásokat, jó pár ötletet összevadásztam már a neten a témában. Ezen kívül, néhány éve volt szerencsém egy kiállítás keretein belül, egy rövid időt eltölteni Finnországban. Nah, ott láttam hasonlókat dögivel. Nagyon megfogott az emberek felfogása és hozzáállása, a természetközeliség, a természet tisztelete. Élvezik a modern technika és ezáltal az építészet minden előnyét de az otthonaikat telecsempészik kinti cuccokkal. Olyan érzésem volt, hogy bent is kint vagyok. (és itt most nem a bazi hidegre gondolok) Az új 'lubba mindenképpen akartam pakolni ebből felfogásból. Plusz, a natúr ágak baromira passzolnak a hubbabubbazöldhöz, a fehéres, krémes színvilághoz és az ipari kiegészítőkhöz.
"Festékestubusmészárszék", mondta Mónika erre a szerencsétlen fadarabra. Igaza volt. Mintha kegyetlen kiscsoportos gyerekek, sorra fogták volna az olajfestékes tubusokat, és pár izmosabb csapással, röhögve feláldoztál volna őket az asztalnak a lapján. Jó sokat pöcsöltem vele, de ahogy mondani szoktam, a lassú munkához idő kell. Ez többnyire így is van, most sem volt másképp. Szóval.
Ez a szék nem mondhatja, hogy nem foglalkoztak vele, jó pár átfestést megélhetett már. Az aktuális vastag, rikító kék alatt bőven ott volt a piros, az alatt pedig valami barnás cucc. Ez a kombó kimondottan tetszett, bizonyos környezetben teljesen jól mutathat. Nekem két problémám volt csupán, az egyik, hogy fényes zománccal volt festve, valamiért nem szeretem a csilli bútorokat, a másik, hogy túl harsány. Én az egy fokkal tompább színeket kedvelem. Essünk neki!
Két dolgot el kell mondanom az elején. Mikor elindítottam a facebook oldalam, az egyik kedves olvasóm felhívta a figyelmem az Annie Sloan festékekre. (köszönöm Andi!) Utánajártam én ezeknek a kencéknek és arra jutottam, hogy nekem ilyet vennem kell. (Plusz, hogy valamit eddig marha rosszul csináltam, mert nem futottam össze ezzel a névvel.) Elhatároztam, hogy kiolvasom az internetet a témában. Persze rájöttem, ez a nőszemély annyira menő, hogy ez lehetetlen. Tele van a net. 
Aki ismer az tudja, hogy betegesen vonzódom a ládákhoz és kosarakhoz. Remekül el lehet pakolni bennük minden kacatot és emellett még baromi jól is néznek ki. Így hát az évek során elég szép gyűjtemény jött össze. Ehhez mondjuk az kell, hogy módszeresem vadásszam őket mindenfele. Jelen esetben két régi katonai ládáról beszélünk. Az egyiket régebben kaptam egy kedves ismerősömtől, mondván én minden ilyen sz@rnak örülök, ő meg úgyis csak kidobná. A másikat az interneten leltem egy licitálós oldalon, (igen V és aterára végződik) nevetséges összegért.
Szerintem minden ház körül van legalább egy olyan bútor, amire az ember azt mondja, "ezt kár elherdálni". Persze, igazából nem jó sehova, meg már régi, meg ronda és amúgy is csak a helyet foglalja. Ebből szokott az következni, hogy az ember a végén mégis kidobja ezeket a darabokat. Természetesen nekem is volt egy ilyen, a történetbe illő íróasztalom. Még gyerekkoromból maradt meg, pihent a padláson egy keveset, volt egy kicsit itt, egy kicsit amott, de igazából sehova nem volt jó. Kidobni persze nem akartam. Emlék, meg hát ez még fából van és ahogy azt már említettem, imádom a fát.
Gondoltam, hogy a 2013-as nagy bejgliszezon végével én is lelassulok és nem leszek olyan termékeny, (mármint bejegyzés ügyileg, remélem a többi rendben van) de hogy ennyire, az nem volt betervezve. Nah, ne magyarázkodjunk, vágjunk bele.
Mint már említettem, imádom ha valami kopott, régi vagy, hogy divatosan fejezzem ki magam antik. Természetesen ennek a meseszép "antik" ablakkeretnek is van egy rövidke története.
Tudnotok kell, hogy van nekem egy olyan kis, különálló helységem amit úgy hívunk, a 'lubb. (Ahogy egyik tanult cimborám magyarázta el egy értetlenkedő vendégemnek: " 'lubb érted...silent K...mint az 'ocsma meg a kocsma, vagy ha angolos vagy akkor a knife") Szóval van ez a 'lubb ahol ülünk, teázunk, nevetünk, részegedünk, alszunk, tehát többnyire a kikapcsolódásunkat szolgálja. Itt gyakorlatilag minden a saját és barátaim keze munkája, a lámpaburán át (az asztalkán) az ajtóból készült bárpultig minden. Ezt csak azért mesélem el, mert sok dolgot szeretnék veletek megosztani a 'lubb különböző szegleteiből, ami remélhetőleg a végén összeáll egy nagy egésszé :)
Nos kezdjünk bele! :) Ennek a projektnek a kiindulópontja egy jó barát felújítandó házikója volt. Költségek lefaragása érdekében szinte mindent a kedves tulaj építgetett a helyére a saját, és cimborák kezével. Az egyik ilyen meló utáni meló során merült fel, hogy "Te Bebi, ezt a régi sz@r konyhabútort nem-e lehetne valahogy, olcsón, emberi köntösbe bújtatni? Csak pár évig kellene kihúznia, amíg elég magyar forint gyűlik össze valami klafára". Én meg mivel fáradhatatlan bütykölő és elkötelezett DIY rajongó hírében állok, természetesen rávágtam: "hát hogy a pi..."
