2015. augusztus 6., csütörtök

Egy kis Hazai Provence!

A múltkori bejegyzésben említettem, hogy júniusban két hetet töltöttem Kapolcson, az akkor még épülő Hazai Provence vendégházban. Korábban is figyelemmel kísértem az építkezés alakulását az interneten, az ott eltöltött idő pedig még kíváncsibbá tett a végeredménnyel kapcsolatban. Jelentem elkészült és megnyitotta kapuit. Tegnap Barbi nyílt napot tartott, így nem volt kérdés, hogy meló után az irányt a Művölgy felé veszem. 

Gép már reggel a tatyóban volt, kifelé, menet közben cseréltem a pólót, a cipőt pedig a kocsiban lerúgtam mert rohadás meleg volt. Új InFlames album be, hangerő fel, 20 perc és már ott is voltam az ismerős udvaron. Amikor mi Dittával ott rihegtünk-röhögtünk még igazi őskáosz állapotok voltak. Ehhez képest most minden rendezett, az apró részletek a helyükön. (nah jó a fürdő dézsára még várni kell, pedig arra különösen kíváncsi vagyok) Barbi mosolyog, egy álom vált valóra.

Minden tiszteletem az Övé, hogy ezt így, itt, ennyi idő alatt, ennyi kreativitással és energiával létrehozta. Beszéljenek helyettem a képek, aki pedig kedvet kapott látogasson el ide. A környék gyönyörű, a ház különleges, a Balaton közel. Bejelentkezni ide, napi információért pedig ide kattintsatok. 

































(A képek Széll Bálint tulajdonát képezik, felhasználásuk engedélyhez kötött)



2 megjegyzés: